Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Kalandozásaim Budapesten

Olthatatlanul szeretem Budapestet. Hosszú évek plátói rajongása és néhány rövid flört után 2009. július elején belevágtunk. Azóta itt élek, s folyamatos felfedező úton vagyok. Erről a felfedező útról szól a blogom.

Goldenblog

Hirdetés

Hirdetés

Eseménynaptár

Utolsó kommentek

Linkblog

Blogajánló

2012.06.26. 15:45 Fren

Farkastörvény

Nem nagyon szoktam és nem is szeretek negatív dolgokat írni ide, de most kivételt teszek. Budapesti kalandozásaimhoz ez is hozzátartozik: nem minden csupa rózsaszín.

Több mint 2 éve élek a nyolcban és nem csak aludni járok haza, elég sokat mozgok a környéken: utcán, boltokban, voltam már orvosnál is több helyen. De a legnagyobb társadalmi mélyfúrás a hivatali ügyintézés... Mint annyiszor az életben, most is beigazolódott, hogy az előítéletek sehová sem vezetnek. Azt gondolnád, de tévedsz: a várakozásokkal ellentétben, a Baross utcai munkaügyi hivatal az egy kultúrhely. Tetőtől talpig bürokraták, de kedvesek és segítőkészek és a közönség is normális. Na de az Okmányiroda! Ott ma sokkot kaptam...

Délelőtt érkeztem, az Ügyfélkapuhoz szerettem volna regisztrációt. Gondoltam, biztosan nem lesz nagy kunszt, nem ostromolják tömegek az irodát az Ügyfélkapu miatt, úgyhogy olvasnivalót sem vittem magammal. A mosoly egyből az arcomra fagyott, mikor sorszámot kaptam és megláttam: 17-en várakoznak előttem. Ugyanoda kellett várnom, mint azoknak, akik lakcímkártyát, személyit, jogsit csináltatnak. Lényegében a legforgalmasabb része az Okmányirodának. Egy órát vártam csak azért, hogy aztán kapjak egy papírt, amin rajta volt a nevem, az anyám neve és a születési adataim. Kábé egy majom is be tudta volna gépelni, semmilyen specifikus teendőt nem igényelt, mert a regisztráció érdemi része online zajlik. 3 percig foglalkoztattam az ügyintézőt, de ehhez több mint egy órát kellett várnom. Gondolom, ezt a közteherviselés és az elrettentés jegyében csinálják: nehogy egy ilyen ügyintézés során te ne und el az életedet, mint az összes többi várakozó! És így legalább 10x is meggondolod, mikor teszed be legközelebb ide a lábad! Nehogy már csak úgy minden szarért beszaladozz...

Eltartott egy ideig, mire az első sokkból felocsúdtam és beletörődtem a várakozásba. Mivel, ahogy mondtam, könyv nem volt nálam, nézelődni kezdtem. Kis idő múlva bekapcsolódtam a hozzám legközelebb eső ügyintéző ténykedésébe. Mást nem is tehettem, mert a nő emelt hangon beszélt az ügyféllel, aki hátulról, első blikkre egy középhaladó hajléktalannak tűnt. A pasi elhagyta az iratait, ráadásul az idén nem először és a nő azt próbálta kiszedni belőle, hogy a rendes igazolványát vagy az ideiglenest hagyta-e el. A pasi váltig állította, hogy az igazit - a nő tiltakozott, hogy az nem lehet, még meg sem kaphatta, mióta elhagyta az előzőt. Biztosan az ideiglenes volt. Ekkor lépett oda egy kollégája és ha jól vettem ki, akkor kiderült, hogy a rikácsoló nőnek fingja nincs, mi van a monitorán, illetve amit lát, azt hogyan kellene értelmezni. Ettől aztán jó pipa lett és még jobban szidta a pasit, majd nagy kegyesen átküldte a másik ablakhoz fényképezkedni. Legalább addig csend lett....

Míg sértődött képpel a papírmunkát végezte, az arcát néztem és azon gondolkoztam, vajon ennek is mi baja lehet? Az égető szexhiányon kívül, mert az már az összeszorított száján messziről látszott, hogy ilyen testi-lelki örömökben jó ideje nem volt része. Aztán az is egyértelmű volt, hogy a munkájához sincs sok köze, csak alibizik a pult másik oldalán, de egy sima számítógépes program kezelése is komoly kihívást jelent neki. Közben a pasi visszajött, a nő megint szapulni kezdte és fennhangon kiselőadást tartott: elmondása szerint a pasi rendszeresen elhagyja az iratait, felesleges munkát adva ezzel a hivatal dolgozóinak és ráadásul még a sort is feltartja.

Persze, nonszensz, hogy erre nincs szabályozás, amikor annyi mindenre van, és ha valaki évente tízszer hagyja el a személyiét, akkor évente tízszer kap ingyen másikat - de ha egyszer ez a szabály, akkor ez a szabály. Merengésemből a nő újbóli rikácsolása ébresztett, mert rájött, hogy a pasi mégis az ideiglenes papírjait hagyta el, nem az állandót. Csapkodni kezdett, még nagyobb frekvenciára váltott, aztán közölte, hogy márpedig ő nem hajlandó ezzel az egész üggyel több időt tölteni, akkor a hapi most már így járt. Különben is tök felesleges neki az új okmány, úgyis elveszíti majd ezt is. Közölte, hogy egy hónap múlva lesznek kész a papírok, akkor jöjjön az ürge vissza és nem adott neki semmilyen ideiglenes okmányt. Ha jól értettem, akkor ennek az embernek most egy hónapig nem lesz személyije és senki nem fogja neki elhinni, hogy nem az ő hibája, hanem egy kielégületlen, félig művelt hivatalnoké, akiben működnek a legősibb reflexek és attól érzi jól magát, ha belerúg a gyengébbe.

Látszott az arcán a felsőbbrendűség, az egész viselkedése gőgöt árasztott és fel volt háborodva attól, hogy neki egy ilyen rangon aluli üggyel/ügyféllel kell az idejét töltenie. A frusztráltságát úgy próbálta oldani, hogy miután kiebrudalta a problémás ügyfelet, nagy dérrel-dúrral elvonult kávézni. Az kurvára nem zavarta, hogy közben a várakozók száma úgy felduzzadt, hogy már leülni sem lehetett. Mondjuk én megkönnyebbültem, hogy így legalább biztosan nem hozzá fogok kerülni, gondoltam, ez megéri a plusz várakozási időt: attól tartottam, még elszúrná az ügyfélkapu regisztrációmat és nem lenne képes az adataimat bemásolni...

Hogy így csend lett, unatkozni nem volt időm, mert a figyelmemet egy háromfős társaság vonta magára a balomon. Három fiatal srác, a lábaik száma meghaladta az IQ hányadosukat.... Egy darabig elvoltak, de úgy tízpercnyi várakozás után elkezdtek fészkelődni. Nekik szerintem ennyi idő alatt dolgozta fel az agyuk, hogy itt bizony kurva sokat kell majd várni és még TV sincsen... Kérdezték a biztonsági őrt, hogy vajon mikor kerülnek majd sorra, de az csak simán kiröhögte őket. A fickók frusztráltsági szintje másodpercről másodpercre emelkedett, majd az egyik hirtelen felpattant a székről és mereven bámulni kezdett. A teste megfeszült, a keze ökölbe szorult és a szeméből olyan sötét gyűlölet áradt, amit én eddig csak filmeken láttam. Az ütő megállt bennem, aztán rájöttem, hogy nem engem néz, hanem a mellettem ülő kínai nőt, aki az arcán békés mosollyal pasziánszozott a mobilján. Szerintem észre sem vette, hogy célkeresztbe került és vígan játszott tovább, míg a fickó vele szemben szögletes, kemény mozdulatokkal imitálta, hogyan vágná ki a szívét szerencsétlennek. Minden rossz a kínaiak miatt van, még az okmányirodában a sor is... Ez volt a konklúziója a jelenetnek. A nyomaték kedvéért a srác még azt is hozzátette, hogy őt az sem érdekli, ha visszakerül a fegyházba, de ő akkor is kivágja a szívét ennek a sárgának, minden baj okozóját, aki miatt ilyen rohadtul nehéz ma az élet Magyarországon és még az Okmányirodában is sor van.

Akkor már csak egy számnyira voltam a célomtól, de a szemem láttára felfortyanó sötét gyűlölettől olyan pánik futott át rajtam, hogy legszívesebben kiszaladtam volna az utcára és meg sem álltam volna hazáig. Erőt kellett vennem magamon, hogy nyugodtan ülve maradjak és a következő gondolatom az volt, hogy legalább a nőt ráveszem, hogy szívódjon fel. A pocakos biztonsági őr persze nem volt sehol... Ekkor végre felvillant a számom és öt perc múlva már az utcán voltam: több mint fél éve leszoktam, de az járt a fejemben, ha még dohányoznék, most megérdemelnék egy cigit. Ehelyett ittam egy tejszínhabos kávét, hogy a boldogsághormonjaim elrendeződjenek.

Hazafelé azon gondolkoztam, hogy vajon az az ügyintéző mitől érzi magát különbnek ettől a sittestől? Ugyanaz a mechanizmus hajtja: rúgj bele a gyengébbe! Szép kilátások! Életveszélyes ma Magyarországon gyengének lenni...

hajlektalan_utcan.jpg

154 komment · 5 trackback


A bejegyzés trackback címe:

http://kalandozasaim.blog.hu/api/trackback/id/tr894612600

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán a Dunába lövetné az állástalan diplomásokat 2012.06.26. 16:55:16

Jávor Benedek azonnali kérdésére adott pökhendi és arrogáns “romkocsmás-Dunarekesztős” válaszával a miniszterelnök átlépte azt a bizonyos határt. Tudjuk persze, hogy “nem úgy gondolta” ő a Duna elrekesztését az állástalan diplom...

Trackback: El lehet húzni Írországba! - mondta az ügyintéző 2012.06.26. 23:49:35

A múlt heti Hogyan váltam anyából potenciális ámokfutóvá című "élménybeszámolót" követően Ügyfélszolgálatos nevű olvasónktól kaptunk egy másik véres történetet, amit engedélyével itt és most megosztunk veletek is. Kezdődjön az újabb álomutazás a hivata...

Trackback: Hivatalunk baszta el, de maga attól még fizessen! 2012.06.26. 23:53:03

A hivatal Magyarországon szolgálat helyett csak hatalmat jelent. Ha bemész valahová ügyeket intézni, ritkán érzed meg azt, hogy az ott dolgozók tudják, hogy értünk vannak, hogy a mi adónkból élnek. Sokkal gyakoribb az a furcsa érzés, hogy a munkájuk cs...

Trackback: Épp átrendezzük az irodát, nincs időnk a maga hülyeségeivel foglalkozni 2012.06.26. 23:56:42

Természetesen tisztába vagyok vele, hogy az emberek, köztük én is, ösztönösen tele vagyunk előítéletekkel az állami bürokráciával, pláne az adóügyekkel foglalkozó szervekkel kapcsolatban. De tény az is, rohadtul meg tudnak dolgozni érte időnként a ne...

Trackback: Jóízű zsidózással kapaszkodik az Index fogyatkozó számú olvasóiba 2012.06.27. 11:34:44

Láthatóan csökken a látogatók száma a jobboldali kötődésű hírportál statisztikáiban. Kérdés, hogy meg tudják-e fordítani a trendet az intenzív, szaftos zsiráfozással? * * Szegedi Csanádnak, a Jobbik parlamenti képviselőjének sztoriját tegnap este kapta...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Exploiter 2012.06.26. 19:15:52

"Életveszélyes ma Magyarországon gyengének lenni..."

Ez a lényeg.

Miért vagytok gyengék.

Megérdemlitek.

átlátó 2012.06.26. 19:17:54

Azt a nagyseggü, vastagkaru jo edesanyjat minden bürokrata csinovnyiknak, amelyik a tehetsegtelenseg fokmeröje...

Exploiter 2012.06.26. 19:18:07

@Lindalinda:
Ék kb 15 éve érzem ezt, amióta nyilvánvalóvá vált, hogy a hozzád hasonló agyhalott szarok miatt sosem lesz jó itt lenni.

A csótány is ember 2012.06.26. 19:18:08

Nemtom én ma egyeztetett időpontra mentem V. ker. okmányirodába jogsit cserélni, eltartott vagy 10-15 percet de annyi, kedves volt az ügyintéző...
Sztem sosem volt még negatív tapasztalatom ilyen helyen kivéve néha a sort, de az nem az ügyintéző hibája (egyszer vártam vagy 2 órát, az kb 8 éve történt).

showtimes 2012.06.26. 19:21:36

apucikám, ha valami nem tetszik akkor ott helyben kell TENNI, pl. panaszt az adminisztrátor ellen. sőt, ha törvénysértést észlelt ( nem kapott ideiglenes okmányt a hajléktalan) akkor KÖTELESSÉGE a bejelentés. ha mindenki így járna el, akkor a magyar állam is olyan színvonalon működne, mint az osztrák, vagy német...

killercsiga 2012.06.26. 19:29:31

a nyolckeres irodával nekem sose volt gondom, ott csináltattam jogsit, útlevelet és ügyfélkapus reget is.
mondjuk én mindig estefelé jutottam oda, de 5-10 perc volt a max várakozási időm, többnyire pikk-pakk ment minden.

vasgyuszi 2012.06.26. 19:36:16

Hagyjátok ott azt a trágyadombot (= agyarország), én már jó ideje megtettem és azóta sem bántam meg!

46,52% 2012.06.26. 19:50:43

Kurva szocializmust nyűglődjük még mindig, és az életképtelen szaroknak ilyen alibi munkát adunk.

Amíg nem lesz 2 esélyes a játék (munka vagy éhendöglés) addig az ilyen ügyintéző picsák csak szaporodni fognak.

DNA 2012.06.26. 19:58:26

hol él a posztíró??fejben biztos nincs top-on..
egyébként a személyi igazolvány néhány kivételes esetben ingyenes,elvesztése esetén kurvára nem az..

Morzso · http://dyke.freeblog.hu 2012.06.26. 20:07:18

Nyolckeressel még nekem sem volt eddig túl sok gondom, nagyjából 10 perc alatt letudtam az egészet, ugyan úgy ügyfélkapu regisztráció.
Én az újpesti okmányirodában zajló dolgokat tartottam vérlázítónak.
Bementem intézni magamnak útlevelet, ügyfélfogadási idő kezdete után 2 órával, állok az automata előtt és nem ad jegyet. Megkérdezem információs hölgyet, a válasza az volt, hogy akkor mára elfogyott, foglaljak időpontot. Időpont persze 2 hát múlvára lett volna. Hát mondom, akkor jövök holnap.
Egy órával előbb bemegyek, megint nem világított az útlevél ügyintézés, káromkodtam egy sort, mentem tovább egyéb ügyeket intézni, stb.
Harmadnap nyitás után 15 perccel érek be, előttem lévő hölgyemény rányom az útlevélre, megkapja a jegyet és lám megint elsötétedik a lámpa. Azt hittem gutaütést kapok. Míg ott szentségelek látom, h egy sötét lámpa újra kivilágosodik... azt hittem rosszul látok... vártam még egy kicsit, újabb ügyfél, benyom valamit, adott lámpa kiég, vársz 3 percet újra világít és lám lett újra útlevél ügyintézés is. A rohadt p*csának meg volt képe azt mondani, h aznapra akkor már nincs több hely. Nagyjából 10 perc alatt túl is estem rajta.

Borogy 2012.06.26. 20:12:50

Udv. En utlevelet ujitattam, de mar akkor is a csippes volt. Ezekbe mar nem pecsetelnek, csak szkennelik, meg ha van olyan orszag akkor vizummatrica/belyegzo. De olyan orszagokba voltam ahol nem raktak bele semmit igy ures maradt. Erre azt mondja a kedves ugyintezoneni, hogy "minek maganak utlevel, ugysem utazik sehova, ures az elozo is..." :) En csak megkertem szepen, hogy vegezze a dolgat es akkor nem kell ujra talalkoznunk es elhet a pici doboz vilagaban:)

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.26. 20:14:40

Elmondaná nekem valaki, hogy mi az az ügyfélkapu? És miért kell hozzá regisztráció?

Béka53 2012.06.26. 20:15:46

@Karipapa01: nem kapta meg a személyit vagy bármilyét a hajlétalan, fél happi end:)

franko 2012.06.26. 20:18:05

nyilván azt a kis pótanyagot kiszkriptelem én. Azért az "adásbiztonság" ne menjen már egyikünk rovására sem..

Morzso · http://dyke.freeblog.hu 2012.06.26. 20:29:40

@ByA: online adóbevallás, taj adatok lekérése... de leginkább az adóbevallás elektronikus benyújtására használják.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.26. 20:37:18

@Morzso:

Kösz. De miért nem lehet csak úgy belépni az oldalra, miért kell ehhez hivatalba menni?

s.p. 2012.06.26. 20:46:06

Nekem még semmi gondom sem volt a nyócker okmányirodájában. Mikor még Újbudán laktam, akkor is a nyolcadik kerületbe jártam ügyintézni. Kérj időpontot és nem kell várni. Az őrök közül egy mindig a Baross utcai oldalon üldögél egy asztal mögött, ő adja a sorszámokat. Segítőkészek, bár nem túl barátságosak (de nem is azért alkalmazzák őket). Sajnálom, hogy ilyen rossz tapasztalataid voltak, gondolom eddig szatyorban éltél és azért nem tudtad, hogy néha várni kell. Hiszen tök logikus, hogy egy leterhelt hivataban külön ablakot és ügyintézőt fizetnek a kb. hetente egyszer betévedő ügyfélkapus ügyfeleknek. Amúgy jó a poszt, érdekelne, hogy hol ittad a kávét?

Alaister Grand 2012.06.26. 20:50:51

S míg a tapló modorú, alagút sötét közszolga néni ott mereszti a p.csáját a biztos állásban, addig én, s másik több ezer, aki a fél kezét odaadná egy állásért, és még normálisan viselkedni is képes, sőt, megbirkózik a számítógép rejtelmeivel is, ad absurdum diplomás, nyelveket beszél, stb, szépen, csendben feldöglik...

kifordított nagyanyó 2012.06.26. 20:52:18

Az ilyen hülye picsának a kurva anyját,főleg ha nem is ért hozzá!
Amúgy meg a 3 csávó.Azok voltak?

Alaister Grand 2012.06.26. 20:52:37

Egyébként tudtommal az elhagyott személyi pótlása NEM ingyenes, 3 ezer forint volt legutóbb, amiről tudok.

micsoda? 2012.06.26. 21:13:44

Amikor mindenkinek volt munkája/munkahelye akkor azzal ijesztgettek bennünket, ha majd a magántőke lesz az úr, akkor lesz minőségi munka. Ez nem jött be, számtalan helyen tapasztalom. Pl: üzletben is.
Volt esetem nekem is fakír arcú, és modorú ügyintézővel találkozni, szerencsére nekem jobb kedvem volt.
Ha rajtam múlna ügyintézőknek időnként kötelezővé tenném a kávé szünetet, mert mi sem vagyunk angyalok.
Aztán okíthatnák őket arra, hogy gyorsabban múlik a munkaidő, ha kedves, figyelmes az ügyféllel.

egyenlítő 2012.06.26. 21:21:56

1. Vajon a mosolygó ügyintézőnek többet kell dolgoznia, vagy levonnak a fizetéséből?

2. Láttam tavaly egy amerikai filmet. Az ügyfél igen unta a hosszú várakozást, pláne, hogy az ügyintézők kávéztak meg csevegtek közben. Odament a pulthoz és közölte, hogy elege van és kérdezte, hol a főnökük, mert azonnal beszélni akar vele. Az ügyintéző erre szó nélkül hátra mutatott a falon lógó Bush (akkori amerikai elnök) fényképre.

meerkat_z 2012.06.26. 21:33:00

Én az egyik fővárosi okmányirodában dolgozom és nem tudtam megállni, hogy ne írjak ehhez a poszthoz...
Először is úgy gondolom, hogy kritizálás előtt utánanéznék a dolgoknak, hogy pontosan miért is vagyok felháborodva? Tán csak nem így működnek a dolgok?!... Ideiglenes szig. csak akkor jár, ha követi azt az állandó szig. megigénylése. Ha időközben az ideiglenes szig. is elveszik, akkor sajnos nincs mit tenni, egyszerre csak egy állandó szig. eljárás futhat, tehát meg kell várni, amíg az legyártódik (max. 30 nap). A szig. mindig 1500,-, egy esetben 3000,-, de az csak a központi okmányirodában igényelhető, speciális eset. Költségmentes 14 éves korig (akkor is, ha van más érvényes okmánya) és 70 év felett, ha nincs más érvényes okmánya. És természetesen költségmentes a hajléktalanoknak, akárhányszor...és ez tényleg kabaré. Egy szerencsétlen halandó elveszíti/meglopják, máris fizethet 1500,- Ft-ot. Ezen úgysem fognak változtatni, bár kellene. A másik dolog az ügyintéző stílusa. Természetesen semmilyen körülmények között nem megengedhető ez a hangnem és védeni sem akarom, de azért megnéznék egy-két ügyfelet csak 1 napra a pult másik oldalán. Engem már fenyegettek fegyverrel, majdnem megütöttek, naponta szídják az anyámat, a családomat, engem, elküldenek mindenhova és természetesen minden, de minden az ÉN hibám. ÉN nem akarom neki megcsinálni, mert biztos nincs kedvem. Ha én ilyen nagy ember lennék... Az ügyfelek egy része úgy gondolja (és ezt közli is), hogy én azért vagyok, hogy szolgáljam őt, ne ugráltassam, ne várassam, ne kötözködjek. Nem, én azért vagyok, hogy a jogszabályokat betartsam és betartassam, az ügye törvényesen legyen elintézve és segítsek neki, mert ez az én munkám. Ellent szerinte nem mondhatok, az Ő adójából élek. Nagy lábon, megjegyzem, havi 85.000,- Ft-ból. Nézzek el minden törvényszegést, aláírás hamisítást, hogy nem hozta el az igényléshez szükséges okmányokat/papírokat, de higyjek el mindent. Hiszen ő ő! Hát nem látom a rendszerben?! A múltkor is itt volt! Szuper...
Szóval nem egyszerű ez a munka, de tudom, itt jön az, hogy én választottam. Igen, ez igaz és szeretem csinálni, én nem kiabálok az ügyfelekkel, csak akkor, mielőtt megütne. És nem engedem, hogy sértegessenek, mert nem a seggükből húztak elő. Ember vagyok én is, emberek vagyunk mi is és szeretek segíteni, szeretem, ha megoldjuk az ügyfél problémáját és szeretem, ha elégedetten távozik. Gyűlölöm viszont, ha eleve úgy jönnek be, hogy jjaaaaaajokmányirodasor,sokemberúristenmennyitfogokittülni brühühühü... Ez van. Mi a saját területünkön napi több, mint 200 ügyfelet fogadunk le (50-60/fő/nap). Ezt el lehet osztani 8 órára, lehet számolgatni.
Összességében csak arra kérek mindenkit, ha lehet, hogy mielőtt háborog, fújol és ócsárol, csak informálódjon. Tudja már, hogy miről beszél...könyörgöm!

zsurzsenka 2012.06.26. 21:33:50

Velem szintén a VIII. kerületi okmányirodában viselkedett úgy a pénztáros sárkány, hogy a végén a főnökénél kötöttünk ki. Volt képem a személyi meghosszabbításához szükséges illetéket (ha jól emlékszem 3.000 forintot) 10.000es címlettel kiegyenlíteni, aznap másodikként. Mivel én voltam a második ügyfél. Már az elsővel is úgy beszélt, mint a kapcájával, de nálam már bazmegezett, és engem küldött volna el váltani. Mondtam neki, hogy nem én, hanem ő ül a pénztárban, a 10.000es magyar fizetőeszköz, így ha nem tud váltani, oldja meg ő. Szó szót követett, majd megemlítettem neki a felettesével történő beszélgetésem lehetőségét. Rögtön volt váltó csodák csodájára. Ugyanakkor a stílusa miatt már ragaszkodtam kérésemhez. A csoportvezetője előtt viszont le a kalappal! Profi módon oldotta meg a problémánkat, és nem anyázva jöttem ki az irodából.
Dolgoztam kereskedelemben, mielőtt jönnének a "kora reggel nincs elég váltó a kasszában" hozzászólások. Tudom, hogy meg lehet oldani ezt a problémát, csak akarni kell.

Itt az IMF, Orbán takarodsz végleg, azt igérted? 2012.06.26. 21:50:42

Ki vagy te bukott tévés Ó kovács seggnyaló "nemzeti" majom, hogy így beszélj egy Kossuth és Liszt díjas művésznőről, Tokody Ilonáról?
Egy gagyi, idétlen, szánalmas, bunkó kis ratyi műsorvezető vagy a bukott hétvégi tv műsoroddal.
Az ilyen fideszseggnyaló bérencek hű követői a komcsiknak, takarodjatok!

Bóvli kormány, bóvli ország, Magyarország én nem így szeretlek!

Orbán csürhe takarodj!

Viktus 2012.06.26. 21:52:28

'Persze, nonszensz, hogy erre nincs szabályozás, amikor annyi mindenre van, és ha valaki évente tízszer hagyja el a személyiét, akkor évente tízszer kap ingyen másikat - de ha egyszer ez a szabály, akkor ez a szabály. '

Elveszett, ellopott, megsemmisült személyi igazolvány pótlása:

· születési anyakönyvi kivonat, (kötelező),
· személyazonosításra alkalmas okmány (érvényes útlevél, 2001. 01.01. után kiállított érvényes kártya
formátumú vezetői engedély),
· lakcímigazolvány (ha már rendelkezik ilyennel),
· befizetett csekk, vagy készpénz (a 1181 Batthyány L. u. 80. )

zsírvezér 2012.06.26. 21:52:52

"a szemem láttára felfortyanó sötét gyűlölettől olyan pánik futott át rajtam, hogy legszívesebben kiszaladtam volna az utcára és meg sem álltam volna hazáig."

Te nem gyenge vagy hanem hülye :D

KoborMacska 2012.06.26. 21:54:18

@Karipa@Karipapa01: Leht. hogy a tortentek szamodra teljesen no5rmalisak, de szamomra es az itt kommentelok tobbsege szamara ez nem elfogadhato. Hogy erthetobb legyen: Gyakori szituacio, de nem normalis es nem elfogadhato.

dr kíváncsivagyok 2012.06.26. 22:00:12

@Bélabáttya: "Életveszélyes ma Magyarországon gyengének lenni...”
Mikor, hol nem? "

Szinte egész Európában... tőlünk nyugatabbra...

dr kíváncsivagyok 2012.06.26. 22:01:11

@Ókovács te sunyi, seggnyaló!:

Ki vagy te bukott tévés Ó kovács seggnyaló "nemzeti" majom, hogy így beszélj egy Kossuth és Liszt díjas művésznőről, Tokody Ilonáról?
Egy gagyi, idétlen, szánalmas, bunkó kis ratyi műsorvezető vagy a bukott hétvégi tv műsoroddal.
Az ilyen fideszseggnyaló bérencek hű követői a komcsiknak, takarodjatok!

Bóvli kormány, bóvli ország, Magyarország én nem így szeretlek!

Orbán csürhe takarodj!

Ja...ja...

dr kíváncsivagyok 2012.06.26. 22:03:44

@zsírvezér: "a szemem láttára felfortyanó sötét gyűlölettől olyan pánik futott át rajtam, hogy legszívesebben kiszaladtam volna az utcára és meg sem álltam volna hazáig."

Te nem gyenge vagy hanem hülye :D

Tew pedig nyilván hősiesen a kínai nő védelmére keltél volna...Vagy inkább Te is késért kapkodtál volna hogy hősiesen megvédd a Magyar hazát ?!

Mercel 2012.06.26. 22:04:50

@Ókovács te sunyi, seggnyaló!:

Alapjában véve teljesen igazad van, csak az a bökkenő, hogy én most azért készülök lassan (túl lassan) elhagyni ezt az országot mert olyan mértékben túlterjeng a verbális és fizikai erőszak pusztán eltérő vélemények miatt ami már kezd a harmincas évekre hasonlítani.

Élő példa vagy.
Ókovács szerintem is egy fideszdroid - jogos. Ostoba is a jelek szerint meg még esetleg a hatalmával is visszaél.
Ezt elmondhatod valamelyik fideszes blogon, ha másért nem hát azért, hogy hergeld kicsit a fideszdroidokat akik szerint mindenki hülye aki nem szeretett vezérünk ocsmány képét hordja a tárcájában, stb stb.

De.
Elmondhatod értelmesen is, a megfelelő helyen is, sőt még a megfelelő stílusban is.
Ugyanis így egy dekával nem vagy különb a legvéresszájúbb ostoba szűklátókörű droidnál sem.
Másrészt belerondítottál egy teljesem másról szóló bejegyzés kommentjeibe.
Más bajom nincs veled.

"Frigyes"

Viktus 2012.06.26. 22:05:08

@KoborMacska:

A hupikék törpikék sztorija közelebb áll a valósághoz, mint ez a mese ... inkább jelentkezzen a blog írója a barátok közt forgatókönyv író közé. :D

JMC 2012.06.26. 22:21:51

8ker okmányirodával kapcsolatban nekem is csak pozitív tapasztalataim vannak. Akármikor voltam akármilyen ügyben mindig gyorsak és segítőkészek voltak. Mi több udvariasak is. (egyszer az egyikben a humor szikráját is felfedezni véltem, de ez már szinte science fiction). A törzsközönségről pedig nem ők tehetnek, ezt dobta a gép.

Advanced Flight 2012.06.26. 22:30:46

Naszóval.

Én egy rövid ideig dolgoztam okmányban pár éve, és elárulom, a kolléganőim (20-25 év munkaviszony után) nettó 78 ezer froncsiért ügyfeleztek napi 8 órában, ordítozó cigányok, magukat hülyének tettető vietnámiak és részeg hajléktalanok által alkotott barátságos közegben.
Plusz utána még maradtak aktázni (hivatalból indult ügyek), túlórában, persze ingyér.

A "szegény homeless"-nek akárhányszor is ingyenes lesz a személyi cseréje, mert költségmentességet kap rá, viszont a sarkon eladja egy fröccsért még aznap. Amivel a vevő hitelt vesz fel, amit persze senki nem fizet majd, de a bank cserébe megemeli a törlesztőt a normális ügyfeleinek.

Csak a miheztartás végett.

Mercel 2012.06.26. 22:53:33

@Advanced Flight:

Nem mentség a nullához közelítő fizetés sem a parasztnak a teszkóban, sem megdugatlan picsának az okmányirodában, sem például az egészségügyben dolgozó miszter és miszisz mengeléknek sem.

Fel kell állni ha valaki nem bírja a közeget meg a szar fizetést de nem azokon kitölteni a méltányos vagy méltatatlan sértettségét akik épp az útjukba kerülnek.
Ugyanis akik nekik akkor abban a pillanatban ki vannak szolgáltatva lehet, hogy pont olyan szerencsétlenek mint a paraszt a székben, oszt' mégsem azzal kezdik általában a vásárlók a teszkóban az ügyfelek az okmányirodában, és a betegek a kórházakban, hogy nekiállnak szemétkedni..

Mindig lehet valamire fogni a tetű viselkedést, de attól az még tetű viselkedés.

Gondolom ebben azért egyetértünk.

"Frigyes"

Mercel 2012.06.26. 22:54:13

Ja amúgy nekem nemrég kellett pótolni az irataim és úgy emlékszem nem volt ingyen a személyi igazolványom pótlása.

"Frigyes"

Mercel 2012.06.26. 23:20:36

@ByA:

Mert az ügyfélkapus regisztrációd nem egy mezei ingyenes e-mail fiókhoz nyújt hozzáférést hanem egy kapocs az állam és közötted, többek között állampolgári ügyek intézéséhez.
Emiatt az "államnak" minimum egyszer személyesen is látnia kell a jogosultság és hozzáférés megadásához, hogy meggyőződjenek róla, hogy te - te vagy.
Röviden ezért.

"Frigyes"

Advanced Flight 2012.06.26. 23:22:22

@Mercel: neked nem volt ingyen, mert nem vagy homeless (értsd: rászoruló).

A csaj pedig nyilván azért (is) volt tapló, mert unta, hogy rendszeresen egy bűncselekményhez kell asszisztálnia.

Ja, és a kevés fizu - tetű viselkedés egyszerű közgazdasági összefüggést takar. Te sem kapsz 3000 ft-ért olimpiai bajnokok által használt futócipőt, csak gagyi kínai szart. Hát állambácsi sem kap kedves, türelmes, többdiplomás és kompetens ügyintézőt nettó 78-ért.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.26. 23:27:43

@Mercel:

Kösz, értem már miről van szó.

Máshol miért oldható meg ez mégis csak az interneten? A brit adóhivatal pl. mindenféle sorbanállás nélkül, egyszerű belépéssel teszi lehetővé az adóbevallás megküldését és minden egyebet. Olyan érzésem van, hogy nálunk minden abszurditást mint magától értetődőt etetnek meg a hülyére vett néppel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.06.26. 23:35:57

@Mercel: hat ha nem vagy hajlektalan, akkor persze, hogy nem volt ingyen ezr mar leirtak

amugy nekem is van tapasztalatom, es nem jo a fiam reven
volt otthon par eve es csinaltatott utlevelet, hogy legyen magyar is ugyanis tizeneve amerikaban el
es tizeneve, ettol kezdve O attert a forditott alairasra, tehat keresztnevet irja elore es ezt az oriasi hibat az okmanyirodaban is rutinszeruen elkovette
szabalyosan orditott vele a no szettepte a papirjat, hogy irja ujra,ez nem amerika stb.
nem is tyudom mit kepzelt magarol

/halkan megjegyzem en nem tertem at itt a forditott alairasra, ha mar harminc evig kb ugyanugy irok ala, nem akartam itt valtoztatni, hat eleg sok papirt alairtam mar, rendorsegen FBI- nal, hivatalokban, szerzodesekre,, de meg soha senki nem akarta nekem megmondani, hogy irjak ala, az en alairasom az en alairasom/

Arabic 2012.06.27. 01:02:39

a megoldás: KORMÁNYABLAK!!!

MINDENT el lehet intézni és még jófejek is, meg csini csajok is vannak :D

amit nem tudnak elintézni, arra meg megmondják hogy hol és mivel kell, és fel is hívják a helyet ha időpont kell.

reggel 8 és este 8 között bármikor lehet menni, és nekem még nem volt olyan ügyem, amit ne oldottak volna meg. gyes, gyed, családi pótlék, segély, támogatás, tullap, jogsi, személyi, ezt mind ott intéztem, vagy ott segítettek ki infoval... szóval, haladni kell a korral és mosni biopon mosóporral :D :D

éljen a kormányablak.

először nem értettem, de most már csak oda megyek. lájk

Reggie 2012.06.27. 02:46:29

"IQ hányadosukat..."
Aki ilyet leir, az sem rendelkezhet nagyon sokkal.

Bal 2012.06.27. 03:03:03

A magyar ügyintézői mentalitás komplex jelenség.

Talán a legfontosabb, hogy ezek a pozíciók tipikusan a klasszikus mikszáthi urambátyám-rendszerben kerülnek kiosztásra, tehát ismeretség és származás alapján, és véletlenül sem hozzáértés alapján. A magyar ügyintéző tehát lényegében sosem ért ahhoz, amit csinál, de mivel a munka végtelenül primitív, ezért többé-kevésbé elevickél vele. Viszont 1. nem érdeke, hogy hatékony legyen a munka, mert ő azért van ott, mert Mancikát ismeri, 2. folyamatosan igazolnia kell maga előtt saját fontosságát. Erre pedig minden alkalmat kihasznál, és legnyilvánvalóbb célpontja a kiszolgáltatott ügyfél, aki az ügyintézés gördülékenysége miatt elég sok sértést hajlandó lenyelni.

Addícionálisan a magyar bürokrácia alkalmazottai pont úgy korruptak a maguk kis módján, mint a csúcson, azaz szeretnék a munkaköri kötelességüket és államtól kapott fizetésüket saját előnyre fordítani. Ennek tipikus módja, ha alapból kellemetlenek, így lehetőséget adnak az ügyfélnek arra, hogy javítson valamilyen extra felajánlással.

Ha nem is csúsztatsz borítékot, a leleményes ügyintéző a gondos, normális kiszolgálást a fontos ügyfeleknek tartogatja. Őket fogadóórán kívül is, gyorsan, rendesen, olyankor viszont nevetségbe fordulóan igyekszik bizonyítani, hogy ő itt most milyen kegyet gyakorol, valamikor viszonzást remélve cserébe. Ha pénzt nem tud, kapcsolati tőkét szívesen lop. Szüleim orvosok - számos alkalommal láttam, hogy mint helyi notabilitást, hogyan kezelik őket a különböző rendű és rangú kishivatalnokok, vagy hogyan változik meg a hozzáállásuk, amikor megtudják, hogy kinek-minek-a-fia vagyok.

Marianka55 2012.06.27. 05:21:57

Én 55 évig laktam a 8-ban, és az okmányirodába azon a heti 2 napon járok amikor este 8-ig van nyitva. 7 óra után szinte senki nincs. Általában 2-3 percet kell várni. Napközben is próbálkoztam egyszer de hasonló tömeg fogadott és inkább visszamentem este. Biztos vannak nem megfelelő ügyintézők, de nem lehet elvitatni, hogy az utóbbi években sokat javult a színvonal (az okmányirodáról beszélek, a többiről nincs tapasztalatom)

welow 2012.06.27. 05:36:11

Azért szólok. A világon sehol, semelyik hivatalban nem fognak annyi ügyintézőt tartnai, hogy te csak tíz percig legyél kénytlen várni. Az élet már csak ilyen a városokban. Maradni kéne falun, és máris gyorsabban megúsznál mindent!

welow 2012.06.27. 05:38:52

@Reggie: Valóban. Mi is lehet az az IQ hányados?

Környezettudatos 2012.06.27. 05:42:24

@Ati26: Kihagytad a városi falut a sorból...neked is a lábaid száma a nagyobb, nem az IQ-d száma.

Környezettudatos 2012.06.27. 05:43:25

@Advanced Flight: Nem kell többdiplomás ember egy szig papírmunkájához, elég oda egy érettségizett is. Te is ilyen "bőcsész" lehetsz a "hegyrő".

Ormi 2012.06.27. 06:41:30

Anyám lakásfelújítását intéztem.
Azt hittem, minden létező engedély birtokában vagyok...ám a terézvárosi vagyonkezelő -- önkormányzati lakás volt akkor még -- alkalmazottja elküldött még egy papírért a polgármesteri hivatalba.
A hölgy ott kijelentette, neki ehhez semmi köze nincs.
Felvetettem, mi lenne, ha ezt leírná, és lepecsételné.
Humoránál volt, és azt felelte, miért is ne?
Így hát visszamentem a hivatalnokok mintapéldányához egy olyan papírral, amelyen szó szerint az állt, nekünk ehhez közünk nincsen.
Átvette, elfogadta....
:(

szintetikus 2012.06.27. 07:09:18

Már megint 1 félkapu poszt? Eléggé ki lehet színezve...

Malachi 2012.06.27. 07:46:29

@еndike: na azért. és legközelebb sokkal jobban figyeljél erre!

Virt02 2012.06.27. 08:17:29

Ebben az országban mindig a másik a tahó.

A pék szidja a kalauzt, hogy szemétkedik vele a vonaton, a kalauz szidja az ügyintézőt, hogy az szemétkedik vele az okmányirodában, az ügyintéző szidja a tanárt, mert az szemétkedik a gyerekével, a tanár szidja a péket, mert az pocsék és drága kenyeret csinál selejtanyagokból stb.

A kör bezárult.

elkoltozott. 2012.06.27. 08:46:38

Egyre gázabb emberek élnek itt Mo-n. És egyre többen vannak. Elég végigmenni az utcán, és körbe nézni.

szaaaaaaaaaar · http://szaaaaaaaaaar.blog.hu/ 2012.06.27. 08:58:27

Nem szoktam reklámozni 0 látogatottságú blogomat, mert csak a saját idegességemet akarom ott levezetni, de a ma reggeli bejegyzésem aktuális, szóval: szaaaaaaaaaar.blog.hu/

kovi1970 2012.06.27. 09:19:02

@Szanaszét Szolizott Szilikonos Szőke: "Csodálkozol? Ehhez vannak hozzászoktatva. Mennének csak a sokat szidott multihoz, ahol a sz@rt is kihajtják belőle..."

Majd fognak ha megszűnik a jó kis állásuk. Ami előbb-utóbb meg fog mert a XXI. században teljesen felesleges amit csinálnak...

kovi1970 2012.06.27. 09:31:57

@Advanced Flight: Leszarom, hogy az ügyintéző nettó 78-ért gürizik, velem ugyan nem fog hepciáskodni. Mellesleg ő tol ki a másik dolgozóval ha ennyiért elvállalja a melót. Ugyanis nem fognak többet fizetni ha olcsóbban is találnak munkaerőt.

Ha meg bűncselekmény gyanúja merül fel akkor nem csapkodni kell hanem jelenteni a felettesnek vagy az illetékes szerveknek.

Csak a miheztartás végett...

Gazz · http://dorzs.hu 2012.06.27. 09:33:47

Egyszer a kék metrón hazafelé tanúja voltam, amikor egy kigyúrt roma felelősségre vont egy 13 éves kínai fiút, hogy miért veszi el előle a munkát. A mellette álló xx kromoszómás fehérjehalmaz meg kontrázott hozzá. A srác leszállt, futni kezdett, a roma working class hero meg utána.
Hozzáteszem, a nagy idegengyűlölőnek ránézésre max Sopronkőhidán lehetett valaha melója.

Terézágyú 2012.06.27. 09:43:30

@kovi1970:
"Leszarom, hogy az ügyintéző nettó 78-ért gürizik"

Milyen megértő vagy... de az ügyintéző persze legyen az veled :)

"Ha meg bűncselekmény gyanúja merül fel akkor nem csapkodni kell hanem jelenteni a felettesnek vagy az illetékes szerveknek."

Az ilyesmiket sose lehet bizonyítani, tudod jól...

Terézágyú 2012.06.27. 09:44:25

@kovi1970:
"Majd fognak ha megszűnik a jó kis állásuk."

Látom ahogy dörzsölgeted a kezed... a szemeteknek megszűnik a munkájuk!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.06.27. 09:44:50

Egyszeruen nem fogom fel, hogy azt irja valaki a posztolora, hogy buta, vagy hogy hol elt eddig, a Marson?

Az oke, hogy sokszor igy mennek a dolgok, viszont ennek tenyleg igy kene mukodnie? Hogy jon ahhoz Mancika, hogy hivatali "erejevel visszaelve" tamadoan lepjen fel?

Hasonlo eset a Visegradi uti kozponti okmanyirodaban nekem is volt. Azt hittem, nem hallok jol.

Ime az en tortenetem:

Január 21-én reggel Magyarországra utaztam, okmányirodai ügyintézésre , egészen pontosan ideiglenes külföldi tartózkodás bejelentésére , illetve fogorvoshoz.

Tudja valaki mire jó a központi okmányiroda?
Mert a fent leírt probléma megoldására nem, az tuti. Elhajtottak, hogy bocsi, de ezt csak a lakóhely szerint illetékesnél tudom megtenni. Zagyad.

Az okmányirodában legalább 5 percig próbáltam rávenni a nőt, hadd ne kelljen már ezért Magyarországra utaznom megint, de hajthatatlan volt, azt mondta , a területileg illetékes lakcímnyilvántartásba kell felvenni, azt pedig (hol is lakok? ) Jászberényben kell intéznem.Potya út a semmiért . Kár , hogy nem vettem fel a beszélgetést, ugyanis a nő volt kedves megemlíteni, hogy amúgy is , hogy gondolom, hogy pénteken délután ügyet akarok intézni?! (a központi okmányiroda nyitvatartása szerint este 8-ig mehetek oda)

Visszajöttem hétfőn, kedden a nagykövetségen azt mondták, ezt bármely okmányirodában megtehetem odahaza, ingyen .

Szóval a magyar nagykövetségen korrektek voltak , de nem fogadtak el se csekket , se credit kartyat, még jó, hogy ott volt a magyar munkatársam. Pont akkor volt még az mnyp-s macera is.
A nyilatkozat leadására az egy óra alatt kb. húszan voltak ott. A magyar nagykövet szokásához híven kedves és segítőkész volt , ha ilyen lenne az ügyintézés mindenhol , lehet nem itt élnék .

(Na jó,talán van pár kivétel. Én meg olyan kedves és segítőkész Okmányirodást nem láttam, mint Budapesten a Fehérvári úton dolgozó hölgy -> sajnos mikor otthon voltam, nem tudtam oda menni ügyet intézni, ezert maradt a központi)

~*~

Miért akartam csekkel fizetni?

Magyar debitem: üres
Angol debitem: elnyelte egy automata, a call centeres meg akadékoskodott, be kell érte mennem a bankba, nem küldik ki.

~*~

Mivel felmerült, miért lett ez hirtelen olyan fontos. Magyarországon szerettem volna elintézni, mert az ingyenes, ezért eddig nem is mentem itt a követségre. Mivel odahaza pár napja voltam, részben ezért is, így akkora időzítettem.

Az írásom lényege amúgy nem ez. A lényege az, hogy miért kell feleslegesen megnehezíteni az állampolgár dolgát. Miért van központi okmányiroda, ha ugyanúgy le kell utaznod a lakóhely szerintihez több ügyben is? Akkor minek központi?
És akkor az már csak hab a tortán, hogy délután fél négykor egy amúgy este nyolcig nyitva tartó okmányirodában miért mondja azt, hogy : Mégis mit képzel, pénteken délután akar ügyet intézni?
Igen, pénteken délután akarok, a nyitvatartásban jócskán benne vagyok. ( a konzulátus is azt mondta , minden okmányirodában el lehet odahaza intézni)

Terézágyú 2012.06.27. 09:53:51

@tildy:):
"a konzulátus is azt mondta , minden okmányirodában el lehet odahaza intézni"

Mert természetesen a konzulátuson se tévedhetnek, illetve ők is nagyon tisztában lehetnek a magyarországi viszonyokkal... :)

Egy konzulátusi ügyintéző átdobott téged egy másik ügyintézőhöz - mibe kerül ez neki? semmibe :) -, ennyi történt...

A többi dolgot nem védem :)

nu pagagyí 2012.06.27. 09:54:58

@Karipapa01: Látom, Te már beilleszkedtél a szép, új világba. Nem hiányzik már a kulturált hangnem, nem igényled, hogy emberként kezeljenek a pénzedből eltartott közszolgák, köztisztviselők. Berendezkedtél a birkalétre.

Terézágyú 2012.06.27. 09:59:05

@nu pagagyí:
"nem igényled, hogy emberként kezeljenek a pénzedből eltartott közszolgák, köztisztviselők. "

Mert te embernek tekinted a tiszviselőket? Nem gépeknek ugye?

Alexx13 2012.06.27. 10:06:42

A Bp. XIII. Visegrádi utcában kb. 2,5 perc alatt elintéztem az Ügyfélkapu regisztrációmat. Zéró várakozás, senki nem volt ott. Központi iroda, oda bárki mehet. Csak ajánlani tudom.

SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2012.06.27. 10:26:01

,,a pénzedből eltartott közszolgák, köztisztviselők. " Ez nagyon demagóg szöveg, mert természetes, hogy az állami alkalmazottakat az állam tartja el. Ezt bármilyen dolgozóra lehet mondani, mert ha bemégy egy pékségbe, akkor te vagy a vevő és te tartod el őket. A kedvesség egyébként érték, ha kedves az ügyintéző az ügyfélhez, azzal értéket képező extra szolgáltatást jelent. Az a tapasztalatom, hogy az ügyfelek természetesnek veszik a kedvességet és alapvető elvárt tulajdonságnak tekintik. NAgyon szubjektív az emberek nézőpontja, sokan csak arra a 10 percre gondolnak, amíg őket kiszolgálják és nem gondolnak bele, hogy az a 10 perc egy legalább 8 órás munkaidő egy kis része.

SZ.A. 2012.06.27. 10:41:01

nagyon jó kis írás. Gratula!

MEDVE1978 2012.06.27. 10:41:45

Finnyogni könnyű, főként annak, aki sohasem dolgozott ügyfelekkel és nem tapasztalta meg az emberi hülyeség mély bugyrait. Én csináltam ügyfeles munkát és nagyon sok olyan embert is ismerek, aki hasonló bizniszben van. Alapvetően csak egy kis empátia kell, az ügyintézővel is. El kell mondanom, hogy problémám még sohasem volt, ha emberként beszéltél velük, kivártad a sorodat, netán igyekeztél együttműködéssel segíteni munkájukat, általában mindig gyorsan oldják meg az ügyeket.

Próbáld meg belehelyezni magad Gipsz Jakabné ügyintéző helyzetébe, akinél Rongyos Józsi hajléktalan már abban a hónapban harmadszorra fordul meg és az utóbbi időben már tizedszerre. Valószínűleg Rongyos Józsi már teljesen leépült, szellemileg és testileg, egyetlen vágya, hogy jól leigya magát estére, hogy nyomorát egy kis időre elfelejtse. Ekkor elhagyja az iratait, de ha van, aki egy piányit ad érte, akkor biztos, hogy el is adja (majd a nevére vesznek néhány céget, illetve kölcsönt).
Szóval Józsi messze nem az ideális ügyfél, valószínűleg buta, büdös, esetenként agresszív, időmilliomos. Igazi irgalmas szamaritánus az, aki minden alkalommal birkatürelemmel adja ki Józsinak az igazolványokat, hogy az azokat elveszítse estig.

A rasszista srácra nem nagyon lehet mit mondani, ő így vezet le, szerencsére csak szóban, fantáziában. Az, hogy egy órát kellett várnod nem világszínvonal, de nem is tragédia, veszett már jelentősen több is Mohácsnál.

Mellesleg valószínűleg hozzá is szokhatsz ehhez, mert te és a hozzád hasonló elégedetlenkedők majd mindig sokallják azt, hogy a kormányzati szféra mennyi pénzt kap és miért nem takarékoskodik többet az állam. Aztán majd takarékoskodik, többek között azzal, hogy az ilyen ügyintézők számát csökkenti és többet kell majd várnod....

qwertzu 2012.06.27. 10:47:16

@nu pagagyí: Tudod a személyes tapasztalatom az, hogy az utóbbi 10 évben semmi problémám nem volt az okmányirodai ügyintézéssel. Emberként kezeltek, udvariasak voltak, gyorsak voltak, értettek ahhoz, amit csináltak. Ami meg idegesítő volt az ügyintézésben (pl. gyerek születése utáni rohadt sok hivatali intézendő), az meg nem az ügyintézők sara, egyesével mindegyik megtette ami tőle elvárható.

Olyannal viszont találkoztam párszor, hogy az ügyfél a saját hibája miatt balhézott az ügyintézőkkel. Aztán gondolom a hétvégén a haveroknak már azt mesélte, hogy a köcsög léhűtők basznak dolgozni, meg ocsmányiroda, meg hasonlók. Ismerem ezt az embertípust, soha semmit nem tud elintézni, összebalhézik minden ügyintézővel, aztán meg háborog.

Jimbo75 2012.06.27. 10:47:38

@egyenlítő:

Obama volt, de ne zavarjon:)))
A film pedig a Szív bajnokai.

Jimbo75 2012.06.27. 10:49:45

@Advanced Flight:

Hátja, sajnos nem lehet mindenki adócsaló vállalkozó, valakinek a közszférában is kell húzni az igát...

Gsnake 2012.06.27. 10:58:50

@Karipapa01:

" De hát végül is jól végződött a dolog: a hajléktalan megkapta a várva várt igazolványát,"

"Közölte, hogy egy hónap múlva lesznek kész a papírok, akkor jöjjön az ürge vissza és nem adott neki semmilyen ideiglenes okmányt."

Khmm...

alfa.orionis 2012.06.27. 11:12:17

Bármelyik okmányirodába be lehet menni, én , ha gyorsan kell valami, végigtelefonálom a környéken lévőket és telefonon kérek időpontot. Ahol a leghamarabb tudnak fogadni, oda megyek.
Persze, így is összefuthatok sárgaölőkkel, hajléktalanokkal és morcos ügyintézőkkel, de lényegesen kisebb az esély rá.

KANADA 2012.06.27. 11:38:03

Ezért viszonyulok úgy a másikhoz, ahogy ő hozzám! Ha agresszív valaki velem, akkor tőlem kapni fog rendesen!!

Karipapa01 2012.06.27. 11:38:04

@nu pagagyí: " Nem hiányzik már a kulturált hangnem, nem igényled, hogy emberként kezeljenek a pénzedből eltartott közszolgák, köztisztviselők. "

Azért az nem egészen így van! Én is járok ám okmányirodán, önkormányzatnál, rendőrségen, EON és UPC ügyfélszolgálaton, stb. sajnos elég gyakran. Érdekes módon velem mindig udvariasan, normál emberi hangon beszéltek az ügyintézők, segítségemre voltak a biztonságiak és soha nem várakoztattak a kelleténél hosszabb ideig. Jellemzően inkább az ügyféltársak voltak a bunkók, türelmetlenek, hisztériások. Láttam én már anyát, aki azért ütötte képen a gyerekét, mert nem akart hangosan bőgni. A biztonságira meg ráordított, hogy fogja be a pofáját, semmi köze hozzá. Az én adómból, ugye!

Karipapa01 2012.06.27. 11:47:04

@Béka53: "nem kapta meg a személyit vagy bármilyét a hajlétalan, fél happi end:)"

Meg aztán vannak ám olyan hajléktalanok is, akik rendszeresen elveszítik a személyi igazolványukat egy üveg pálinkáért vagy pár száz forintért. Az ilyeneket általában ismerik az ügyintézők is. Bejelölhetnék egymást az iwiwen, ha a hajléktalannak meglennének hozzá az eszközei.

Hobbijogász 2012.06.27. 12:02:12

A legjobb hozzászólás az volt, amelyikben megjelent az embertípus, aki soha semmit nem bír elintézni :) A klasszikus nyitómondatot idézném: Na most nekem lenne egy kérdésem, miszerint van nekem egy telkem. Pont. Köszönés zéró, a kérdés egy állítás volt, az állítás után pedig két perc csönd. Ilyenkor felteszem az ügyintézőnek meg kéne tippelnie, mit akar az ügyfél :)))) (A telek tetszőlegesen bármivel behelyettesíthető).

Még egy jótanács bárkinek: mielőtt ügyet intézünk, tájékozódjunk hogy hol kell azt egészen pontosan, és ha lehet kérjünk rá időpontot. Így kerülhetjük el azt, hogy a rendőrség, amely még sajnos nem mindenhol értesült arról, hogy a szabálysértési hatóság április 15. után nem a települési jegyző, hanem a kormányhivatal, átüld minket Budáról a lakcímünk szerinti jegyzőhöz, aki aztán visszaküld minket az egész Budapestet ellátó kormányhivatal egyetlen, III. kerületi kirendeltségéhez (és ilyenkor persze a mi kurva anyánkat természetesen :))

WYW 2012.06.27. 12:10:28

Már csak egy kis időt kell várni és megoldódik minden probléma az okmányirodák környékén.

Január 1-től ugyanis az új budapesti "járási" hivatalokhoz tartoznak majd, ami egyből egy minőségi ugrást fog eredményezni.

Ld. az említett szabálysértési hatóság frappáns működését.

becsoccsent 2012.06.27. 12:14:36

a poszter eddig kulfoldon lakott vagy gyermekkoru?

egyenlítő 2012.06.27. 12:25:54

@Jimbo75: A Szív bajnokai stimmel. Viszont amikor a film játszódott az idősebb Bush volt az elnök.

Leigh Anne Tuohy: Who runs this place?
CPS Employee: [points to a picture of George Bush across the room]

Cpt. Flint 2012.06.27. 13:07:11

@ByA: "A brit adóhivatal pl. mindenféle sorbanállás nélkül, egyszerű belépéssel teszi lehetővé az adóbevallás megküldését és minden egyebet."
Nálunk is csak _egyszer_ kell bemenned emiatt az okmányirodába.
Nehezen tudom elképzelni, hogy a briteknél úgy lenne, hogy egyszer sem kell személyesen azonosítanod magadat ennek az elektronikus hozzáférésnek a létesítéséhez. Ez azért elég tág teret adna a visszaéléseknek. Ez nem egy fizetős szolgáltatás a neten, hogy gondolok egyet, regisztrálok egy gmailt aztán rendelek valamit; ennek büntetőjogi következményei is lehetnek.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.27. 13:20:00

@Cpt. Flint:

Az abszolút lehetséges, hogy nehezen tudod elképzelni, de így van.

Egyszerű ostobaság az, hogy azonosítani csak személyesen lehet. Egyike az általam követni alig tudott, iszonyú magas számú bürokratikus tébolyoknak amikkel együttesen évtiezedeket vesznek el az átlag magyar életéből. Komoly.

Nagyon furcsállom, hogy az áldozatok védik a hóhért. Mintha jó lenne nekik, hogy kínozzák őket. vagy mert lelkileg olyan nehéz szembenézni azzal, hogy a hazájuk hatóságai az ellenségük, inkább azt hazudják maguknak, hogy normális amit csinálnak velük és büszkék is erre.

Cpt. Flint 2012.06.27. 13:27:07

@ByA: hogyan megy, meséld el légyszíves!
én kb. hét éve bementem az okmányirodába és nyitottam ügyfélkaput. azóta az adóbevallásaimat elektronikusan adom be, azon a felületen foglalok időpontot az okmányirodába (azt ne mondd, hogy a fényképes igazolványhoz se kell személyes megjelenés a briteknél), vannak egyéb ügyek is, amiket azon keresztül lehet intézni. én mindenesetre tudok annak örülni, hogy efelé haladunk.
persze én a postán sem vagyok hajlandó csekkekkel a kezemben sorba állni, mindent utalok.

Cpt. Flint 2012.06.27. 13:32:15

@ByA: "a hazájuk hatóságai az ellenségük"
a hazánk hatóságainak _ügyintézői_ többnyire ugyanolyan problémákkal terhelt kisemberek, mint jómagunk.
pontosan ez az állandó ellenségkeresés teszi élhetetlenné ezt az országot.
amúgy ha a brit közigazgatás árnyoldalairól akarsz megismerni dolgokat, nézz pl. Monty Pythont, olvass Gerald Durrelt stb.
A bürokraták mindenütt egy külön kaszt, emberfajta, viselkedésforma... ahogy tetszik. Aztán kilép a hivatalból, és nem is ismered már fel a villamoson, a többi ember között.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.27. 13:42:24

@Cpt. Flint:

Nincs fényképes igazolvány. Persze útlevél van, az ember csináltat akárhol egy fényképet, megkér valakit, hogy vegye le vagy bármi, postán elküldi egyebekkel együtt és jön az útlevél. Mintha lenne olyan is, hogy pl a körzeti orvos a kép hátára írja, hogy az van a képen aki kéri az útlevelet. De nem kell, hogy orvos legyen lehet ez meg az, aki józan ésszel elérhető, és valamennyire tekintély. Autót nem vezetek, jogsihoz nem tudom kell-e fénykép, de biztosítalak nagyon szokatlan a személyes ügyintézés. Mondjuk a munkanélküli személyesen írja alá, azt hiszem két hetenként, hogy nem dolgozik, akkor van.

Adó ügyben, be lehet lépni a megfelelő oldalra, ezt azt megadni, adószámot nyilván (én inkább a postát használom) és ott kitölteni. Nem tudok semmi érdekeset mondani erről. Nincs kontrol mánia, és kész. Illetve divatba jött, hogy telefonon mindenféle biztonsági kérdést tesznek föl bankok, cégek, olyan ügyekben is, amikben semmi értelme, hogy biztos legyen, az beszél, aki mondja, hogy beszél. Cím részletei, meg az ügyhöz tartozó dolgoké ilyenkor a kérdések ha valaki tudja a választ ezekre, nem lehet más.

A hozzáállás mindenhez az, hogy minél gyakorlatiasabb legyen, egyszerűbb, nem öncélúan komplikált.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.27. 13:45:01

@Cpt. Flint:

Nem az emberekre gondoltam, akik ott dolgoznak, hanem a szervezetre ami az egészet úgy rendezi be ahogyan van. Hihetetlen az egész, nem értem miért nem változtatnak rajta. Senkinek nem jó.

Cpt. Flint 2012.06.27. 14:19:26

@ByA: nincs olyan, hogy szervezet. emberek alkotják. nyilván azért (így), mert egyeseknek jó. itt visszakanyarodhatunk akkor a politikusokhoz akik az egész csúcsán vannak, meg a lusta és tehetetlen polgárokhoz, akik ezt Mo-on több száz éve hagyják.
aki ezt nem bírja, az inkább elmegy (ha teheti).

egyenlítő 2012.06.27. 14:22:01

Épp most olvastam, hogy mit ne mondjunk az igazoltató rendőrnek. Két mondat ide is illik:
- Az én adómból fizetik a maga bérét!
- Ide már azokat is felveszik, akik a McDonaldsnál sem feleltek meg?

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.27. 14:23:35

@Cpt. Flint:

Félretéve, hogy van vagy nincs önmagában szervezet, igen, erről lehet csak szó.

Cpt. Flint 2012.06.27. 14:31:31

@ByA: már bocs, de ha nem is tudod _egész_ pontosan, hogy hogyan megy az ügyintézés (azaz hogy legalább egyszer nem kell-e mégis személyesen bemenni), akkor ne írd már le kategorikusan, hogy nem kell.
azért britannia se a paradicsom, ott is vannak bűnözők, tahók, vicceskedők, balfácánok. ha én valaki más adószámát megadva csak úgy, simán beléphetnék, elég jól ki tudnék cseszni emberekkel.
útlevelet itt is megküldik postán. stb.

Cpt. Flint 2012.06.27. 14:35:56

@ByA: már úgy értem, hogy a hivatali "szervezet" az nem egy önmagában létező, önjáró, rosszindulatú lény, aki (amely) el akar minket pusztítani. hanem emberek (szándékainak) összessége, ill. eredője.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.27. 14:44:37

@Cpt. Flint:

Ne haragudj, a fogalmazásárt, de légyszíves, ne szívózz. Ez nem valami győzés kérdése, hanem információ cseréé. Szerintem legalábbis. Én pontosan tudhatom, mi hogyan van, jellegében, anélkül, hogy számot tudnék, vagy akarnék adni neked minden részletéről. Tudod mit? Higyj almit akarsz, Hidd, ha jól esik, ha attól jobb a közérzeted, hogy négykézláb köteles mindenki az Egyesült Királyságban a Hivatalba menni, ott az ügyeletesnek miután megkorbácsolták, ezért kezet csókolni, ahhoz, hogy elintézzek, ami jár neki. Nem fogok én neked bizonykodni a valóságról, csak mert te vered az asztalt, hogy jobban tudod, amiről nem tudsz semmit, csak képzelsz, hogy minden úgy van mshol is, mint nálunk, mert más el sem képzelhető. Járj utána, ha érdekel, tőlem függetlenül. Kérdeztél, megmondtam, zavar, hogy hazugnak nézel, persze ki nem mondva, értelemszerően. Miért akarnálak becsapni?

Az Egyesült Királyság valóban nem paradicsom, annyi problémát sorolok neked amennyit akarsz, de konkrátan ezekben évszázadokkal jár előttünk. Más természetű dolgokban gyakran a mi közegünk jobb. Nincs verseny, nem erről beszélek, jobb ha te sem.
Szia.

Cpt. Flint 2012.06.27. 15:09:09

@ByA: pontos választ szerettem volna, mert kíváncsi voltam. erre meglepődve olvasom, hogy azt írod: "nem tudom pontosan". innentől hogy a fenébe lenne hitelesen információt cserélni? én nem hinni szeretnék akármelyikünk igazában, hanem tudni, hogy mi a valóság.

"Mintha lenne olyan is"
"jogsihoz nem tudom kell-e fénykép"
"ezt azt megadni, adószámot nyilván (én inkább a postát használom)"

ezekből vontam le azt a következtetést, hogy nem tudod pontosan az eljárást. annyit kértem tőled, ha ez így van, akkor viszont ne vezess félre másokat. annyira nem érdekel, hogy utánajárjak, de ha már felmerült, azt hittem, tőled releváns információkat kaphatok, mivel olyan magabiztosan hirdetted az igét.

hogy nem fenékig tejfel az UK, azt nem igazán versenyként akartam felhozni. nyilván az ott születettek csak a rosszat írják meg róla, mert a jót minek? mi meg kívülről csak a jót látjuk, aki meg innen oda ment, az meg sokszor még vetít is. ennyi.

Advanced Flight 2012.06.27. 15:47:04

@kovi1970: szard le. Ő is leszar téged, csak abból te jössz ki rosszul, nem ő.

Bűncselekmény gyanúja nem merül fel, csak épp mindenki tudja, miről van szó. De ez kevés a boldogsághoz.

Advanced Flight 2012.06.27. 15:48:55

@Környezettudatos: akkor nem többdiplomás, nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy ha mogyoróval fizetsz, majmot kapsz. Gondolom, te is ilyen faszkalap, feketén dolgoztató, adócsaló vállalkozó lehetsz, akinek mindig kurva nagy a pofája.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.27. 16:37:51

@Cpt. Flint:

Mondom, a lényeg az, hogy nem kell sehova zarándokolni. Ezt nagyon pontosan tudom. Hogy ezek után mi a procedúra összes részlete online az mellékes és azért nem emlékszek mindenre mert nulla nehézséget okoz. Az adóhivatal itt barát. A jogsi, bár nem érint, annyit arról is tudok, hogy postai úton megy, ha leszámítjuk magától értetődően a vizsgát. Talán olnine is, mindegy. Nincs kilincselés a Hivatalban. Pecsét sincs. Személyi sincs.

Ami itt igazán rosszabb mint otthon az az emberi kapcsolatok jellege. Nagyon összetett, nagyon hosszú, és tapasztalatom szerint annak aki nem töltött itt el legalább pár évet átadhatatlan, hogy miről van szó. Blog kommentben meg sem próbálom.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.06.27. 16:47:58

@Cpt. Flint:

U.i. Ahhoz, hogy biztosan tudd, hogy a szülés nem úgy zajlik, hogy a csaj orrán jön ki a gyerek, nem kell tudnod leírni a teljes folyamat minden mozzanatát és furcsállanád, ha csak mert nem tudsz/akarsz beszámolni a placenta távozsának, a gyerek pozíciójának részleteiről, valaki ragaszkodna ahhoz hogy de igen az orrán jön ki, ha nem mondod el, hogy fejjel előre, vagy hátra, akkor hiteltelen vagy és igenis lehet, hogy az orrán jön ki. Ne boszantsuk egymást.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.06.28. 00:51:18

@Cpt. Flint: Nem kell bemenned, leven nincs nekik id cardjuk. Interneten intezheto, vagy levelben intezheto. Amennyiben nincs uk jogsid, vagy egyeb fenykepes kulfoldi national id cardod, vagy utleveled, vagy kulfoldi jogsid , ket tanu kell pl. jogsi megigenylesehez.

De sok helyen eleg egy fenykep es lakcim is.

Most intezzuk paromnak a self-employed statuszt, nem kellett , es nem is kell bemennie a hmrchez szemelysen.

becsoccsent 2012.06.29. 16:31:51

@Cpt. Flint: es amikor az ugyfelkapubol kinyomtatod es kitoltod a megfelelo papirt, es beviszed a mak-hoz, akkor az illetekes ugy nez rad, meg a papirodra, mint a hulyere, es azt kerdi, hogy ez mi a joisten. elmondod, es azt mondja, o meg ilyet nem latott, es amugy is szar, toltsd ki azt, amit o ad.

ne dicserjuk mar az ugyfelkaput, mert szar.

bar latom, mar mas is irta, hogy nem ugy mukodik, ahogy te azt elkepzeled. persze ha nem hasznalod, ugy konnyu...